Nos. Azt hiszem a múltkori kísérletem beigazolódni bizonyul. A neten előforduló gyakori keresőszavak elhelyezése az oldalon jó húzásnak tűnt, persze azért így is akadnak meglepő keresőszavak.
És akkor nézzük, mire kerestek rá a netezők, míg eljutottak blogomra. Kezdeném rögtön a “benke anna szexképei” kifejezéssel. Ő egy modell, ha jól tudom, de azt leszámítva, hogy névrokon, semmi köze nincs a blogomhoz. Aztán pedig az “ingyen szexfilm”. Na, ez egyike a kísérletben felhasznált keresőszavaknak. Ebből a témából van még a “szexfilm torrent letöltése” is.
Aztán iWiW-ből is van egy-pár. Például az “iwiw ismerősnek jelölöm”, az “iwiw kód” és nagy kedvencem a “mit jelent az iwiw-en az ajax error”. Tán azt hitte a kedves netező, hogy ha így keres rá, akkor majd lesz egy “az ajax error azt jelenti, hogy…” kezdetű találat? Én így kerestem volna rá: “Elnézést, csak azt szeretném megkérdezni, hogy mit is jelent pontosan az iWiW-en az ajax error hibaüzenet? Köszönöm.” Persze a konkurenciára is kerestek: “myvip létszám”.
Akkor volt, aki a Játék Határok Nélkül bajszos főbírójának a nevére volt kíváncsi (Dön Pötijó).
Előfordult még a “t-boly” is, mely egyik postomnak a címe volt. Én meg azt hittem, én találtam ki…
A legjobb mégis a “máv csengőhang link”. Vannak fura keresések, na. Jól van, egye fene, segítek egy kicsit. Meglepi a link után!
19 hozzászólás a(z) “Máv csengőhang” című bejegyzéshez


KELL ez a csengőhang! h tom innen letölteni????
Így: http://blog.benkefilm.hu/images/mav.mp3
KÖSZÖNÖÖÖÖM
Hát nincs mit.
Hellow
Esetleg a magyar radio regi szignalja vagy Szabadeuropa szignalt nemtudnal megosztani velunk ?
)
Üdv!
Hát sajnos nincs meg, igazából fogalmam sincs, hogy hangzik.
A Máv is csak “véletlenül” van meg.
nagyon köszi a csengőhangot:)
Helló Robi!
Kellene ez a csengőhang apukámnak, de a telcsije nem tud mp3-at lejátszani. Esetleg polifónikusan nincs meg neked? Előre is köszi!
Szia!
Sajnos nincs. Korábban megvolt, bepötyögtem egyszer egy midi szerkesztőbe, de nem találtam meg.
Nekem megvannak azok a szignálok, amiket kértetek.
A MÁV midiben, meg a Magyar Rádió összes régi szignálja
Arról a linkről, h tudom letölteni?
Rá kell kattintani.
(Ha böngészőben nyitja meg, akkor jobb gomb Cél mentése másként, vagy valami hasonló.)
Hát nekem böngészőben nyitja meg, de quick time-mal és nekem nincs olyan, és onnan nem tudom leszedni.
Akkor mégegyszer, egyszerűbben: >>>IDE< << kattints az egér jobb oldali gombjával, majd válaszd a Cél mentése másként vagy Hivatkozás mentése másként parancsot.
Ennél egyszerűbben nem tudom.
Így most már megy!:) Nagyon szépen köszönöm!
Há’ köszi a csörgődallamot, tesó! dikk!
Há’, szívese’, csájjé!
Tuti jo, koszi!
KÖSZIII!!!