Nagyon, sőt még annál is többen írtak a múlt heti Kiválasztott c. műsorról, számtalan blogban jelent meg kritika, de ennek ellenére én ismét leírom mai élményemet a műsorral kapcsolatban. Bár nem terveztem, mivel még kanálhajlítgatás sem volt, de valami szemet szúrt. Sajnos az első fellépőről lemaradtam, de már láttam YouTube-on hasonló mutatványt. A második viszont roppant izgalmas volt. Nagy Molnár Dávid Hargitai Bea kezét néhány papírpohár felett vezetgette, majd találomra rácsapott vele az egyikre. Ezzel még nincs gond, csakhogy az egyik alatt egy csilivili százasszög volt, és nem igazán tudták (?), hogy hol is. Vártam az akciót és a vért, de hát eltalálta, hol nincs szög. Minden esetre az én kezemet nem lóbálta volna ilyen poharak felett, az fix. Hargitai Bea meg lehet, hogy bugyit cserélt a produkció után.
És szegényem hogy el kezdett remegni, amikor a papírra írt félelme (pók) a mutatvány végére ELTŰNT! Varázslat! A lóf..szt! Eltűnő tinta. Aki szeretné, kikeverheti otthon is. De ha nem akajra magát össze-vissza mardosni, a Praktikerben már elég jó áron hozzá lehet jutni.
Aztán jött Molnár Gergely, akinek hangja és stílusa rögtön megfogott. Nem azért, mert érdekes volt, hanem mert ismerős. Kisebb gondolkozás után le is esett, hogy honnan. Nemrég letöltöttem a netről egy halom kártyatrükkös videót. Na, és ki volt a bűvész? Hát persze, hogy Molnár Gergely (Mr. Jupiter), aki egyébiránt a Bűvészek Világszövetségének elnökségi, és a Tényeket Tisztelők Társaságának (Szkeptikusok) elnökségi tagja. Ezek után én nem Uri Geller, hanem inkább James Randi utódjaként emlegetném. Ő egy nagyon nagy szkeptikus, számtalan cikket publikált, trükköt fedett fel, még kiselőadást is tartottam róla tudományismeret tárgykörben.
Aztán nézegettem a különböző bűvészhonlapokat, és ráakadtam szinte az összes szereplőre. Azokra a BŰVÉSZEKRE, akik a Kivlásztott c. műsorban TERMÉSZETFELETTI KÉPESSÉGEKKEL RENDELKEZŐ mentalistaként jelentek meg. Szóval: KAMU. De ezt már a múltkor is mondtam.
Jaj, meg hát az milyen már, hogy élőben kapcsolják a Malév párizsi járatát. Uri rávette a pilótát, hogy rajzolgasson, miközben repül, ő meg majd jól kitalálja, haha. Aztán majd a pilóta meg elrepül Budapest felett, mert éppen egy lapra irkafirkált.
Erre Uri lerajzolt 4 dolgot, s ebből egyik a pilóta által is lerajzolt kép lesz. Aztán jött a közönség, meg a tv nézők. Volt megint, hogy “Én, most, be-le-fozsom vezetni, a TE agyadba, a, rajzot! Okay?” Aztán egy-és-két-és-három! Na, Önnek mi jelent meg?! Üveg? Piramis? Macska? Autóbusz? Küldje el vízióját SMS-ben! Mindössze 240 HUF + áfáért!!! És a sok hülye ELKÜLDI!!! No comment… Persze a műsor végén megérkezett a pilóta (rendőri felvezetéssel), és persze, hogy háromszöget rajzolt, és persze, hogy a nézők többsége is a piramisra szavazott, és persze, hogy a nézőtéren is a legtöbben a piramist rajzolták le. Vajon mennyit kaphatott a pilóta ezért? És a nézők? Ááá, nem, a nézőket nem bundázták meg. Túl kockázatos, hátha valakinek eljár a szája. De logikus nem? Egyszerűbb egy háromszöget rajzolni, mint egy üveget, macskát, vagy autóbuszt. Ha én pilóta lennék, és éppen tartanék haza fáradtan, több ezer méter magasban Párizsból, majd felhívna egy barom, hogy rajzoljak le neki valamit egy lapra, biztos autóbusz ugrik be elsőre… Lehetett volna mindjárt kombínó. Vagy 4-es metró!
Aztán volt egy játékos, akinek meg a lelke szállt el. Na, az is poén volt. Hargitai Beát (már megint, vaj’ miért?!) leültette egy székre (nem vallatás volt
), ő maga meg lefeküdt egy ágyra (és nem is az…
), kicsit szundított, a lelke meg elszállt belőle. Persze mindenre felkészült. Instrukcióit magnóra vette, és felvételről utasítgatta Beját, aki mindvégig egy égő gyertyát szorongatott csukott szemmel. Közben a magnós szöveg mondta a magáét: “És most ott vagyok melletted… És most el fogom oltani a gyertyát… És most emeld fel a kezed… És ha úgy gondolod, hogy oltsam el, engedd le…” Beja leengedte, a gyertya égve maradt. Szívtad öcsi.
Még egy kicsit ment a hókusz-pókusz, pl. megkérte Beját, hogy írjon le egy füzetbe valamilyen szót. Aztán a lélek szépen visszavándorolt a testbe. Ezt onnan tudtuk, hogy az ágyon egy kicsit megremegett a csávó. Vártam mikor emelkedik fel, és hörgő hangon kezdi el ordítani, hogy “ekszöszájzbúúúúúk”!
Majd odalépett Bejához, és megmondta a szót, amit leírt a füzetbe. Beja meg elkezdett bőgni. Nahát!
Vicha Attlia meg összeveszett Urival, mert az kicsit veszélyesnek találta a mutatványát. Mondjuk, ha 4 szögbelövőből egy van töltve, majd összekeverve, s találomra a kezembenyomnak egyet, nem hiszem, hogy a halántékomhoz emelem és meghúzom a ravaszt. Ő megtette. Hárommal a négyből. De mázlija volt. Kicsit hasonlított ez mutatvány az előző szögeshez.
Hargitai Bea egyébként olyan rémült arcokat tudott vágni, hogy öröm nézegetni. Főleg, amikor Demcsák Zsuzsa a beérkező e-mailekből idézett. Most a “rengeteg” szót használta, a múltkori “több-tízezer” helyett. Azért tízezres nagyságrendű beérkező hívást, e-mailt, SMS-t, MMS-t még 5 bűbáj csini diszpécser csajszi sem tud feldolgozni, na. Valaki azt írta e-mailben, hogy a múltheti adás után, most készültek a videóval. Ám, amikor Uri beszélt a kamera kikapcsolt! Megmagyarázhatatlan jelenség!!! Én azért megpróbálnám. Idézek a kamerámhoz kapott kézikönyvből:
Ha a kamkorder mintegy 5 percen át nincs működtetve, akkor a szalag védelme és az energiatakarékosság érdekében az áramellátás automatikusan kikapcsol. A kamkorder ismételt bekapcsolásához állítsa az OFF/ON kapcsolót OFF helyzetbe. Ezután állítsa újból ON helyzetbe.
Aztán pedig az a telefonáló, aki képes volt élő adásban, 1,5 millió (?) néző füle hallatára azt állítani, hogy Uri beszéde alatt a kanál felemelkedett a tévéről, és elrepült a szoba legtávolabbi pontjába. Uri csak annyit fűzött hozzá: “amazing”. Szinte sírtam a röhögéstől. Ennyire szánalmas emberek, jóég. Aztán mutattak egy telefonnal készült videót is, amiben egy óra percmutatója jóval gyorsabban mozog a kelleténél. Igen, ez történik, ha a szokásos 1,5V helyett magasabb feszültséget kapcsolunk rá…
Tehát összegezzünk. Van egy csomó bűvész, akik egész eddig bűvészek is voltak. Ám mióta ez a műsor van, már úgy hívják őket, hogy mentalisták, és természetfeletti erővel rendelkeznek. Befolyásolni tudják az időt, olvasnak a gondolatokban, megértik az állatokat ésatöbbi. És mindezt megpróbálják velünk elhitetni. Elég, ha csak a szereplők bemutatkozó filmjeire gondolunk. Egy 6 éves gyerek is tudja már, hogy az amit lát, fikció. Ezek a kisfilmek a Hősök c. sorozatban frankón megállnák a helyüket.
Szóval csak ajánlani tudom mindenkinek a műsort, aki szereti a bűvészmutatványokat, és szeret azon nevetni, hogy milyen idióták és szánalmasak egyes emberek. Olyan ez már mint egy Mónika show, csak itt a szereplőknek meg van minden foguk…
A “mentalisták” röviden, és néhány megtörtént (?), de minden esetre mulatságos eset.
11 hozzászólás a(z) “Szögek és tömeges néphülyítés” című bejegyzéshez


Holcz Gábor egyébként már leleplezte Urit már a műsor indulása előtt, hogy bűvésztrükk az egész.
A végén volt egy röhejes dolog, azt nem említetted, mikor Uri mondta, hogy tegyék a tenyerüket a tévé képernyőjére, az Ő tenyerére, és hogy sok “gyerek” ettől nem fog inni, drogozni, jól fog tanulni. Oppá. Csábító volt, de lusta voltam felkelni az ágyból… Így én most egy alkoholista, kábszeres, züllött, lógós hallgató leszek, akit soha nem láttok majd órákon…!
Hát, szomorú az élet… Pedig csak egy érintésen múlt.
Az én TV-men jelenleg ilyen állapotok vannak, mégsem repkedett semmi.
Csak most lestem meg a videót, idéznék belőle:
Ilyet nem ír egy 11 éves!!! Vagy igen?!
Ezt a szöveget te hallás után írtad, helyesen. Ha Demcsák Zsuzsa úgy hangsúlyozott volna, ahogy – feltehetően – egy 11 éves gyermek központoz, valószínűleg már nem dolgozik a TV2-nél. De ez mindig igaz, ha felolvasunk egy helytelen szöveget, mi magunk javítjuk közben.
Ettől még kitaláció, amit a kiscsaj írt, de lehet 11 éves.
De ha már itt tartunk. Értelmes felnőtt ember, nevét vállalva nem mondja 1,5 millió néző előtt, hogy pörög a kanál a TV felett…
Ez mekkora kam. Több millióért énis kiállok oda és elkezdek sírni hogy vajon honnan tudta.
Naja.
Közben találtam egy fotót arról a repülőről, amin a párizsi járat pilótája ült, és éppen rajzolgatott. A fotó a “gondolatolvasás” után készült.
Hát ez tök xD! Ahogy ezeket végigolvastam végre normálisan tudatosult bennem h ez az egész kamu, mondjuk eddig sem hittem el hogy ilyen létezik de így mostmár megmagyarázva a trükkök meg minden… de télleg vajon hargitai bea mennyit kapott a jó alakításáért?? kiállt oda a szinpadra és bőgött.. pf, de legalább élethűen csinálhatta volna, nem?
egyik ismerősöm is azt állította hogy leesett a kanál, de hogy a p*csába ne esne le ha a barom oda teszi a tv szélére és max hangra veszi a tv-t?
azon kívül az a telefonáló volt még tök röhej akinek állítólag “pörgött a kanál a levegőben”, hát nem furcsa hogy sehol sem volt fényképezőgép vagy kamera és még a telefonban sem volt semmi? :/
Hát … nem tok mit mondani, a mai világban mindenki úgy hülyíti a másikat ahogy akarja, itt a bizonyíték…!
LOL
sírok. Hihetetlen, hogy a média miből nem képes pénz csinálni. Szerencsére én egy percet nem néztem belőle. Mindenesetre jót röhögtem amint végigolvastam.
Neveccséges!Akkora paraszt átbaszás hogy …ááh
:D:D a sok hülye meg még be is veszi XD
“Itt nem természetfeletti dolgok történnek, ez szórakoztatás, show.” Uri geller 2008. március
http://www.nol.hu/archivum/archiv-484979
És ezt a kiválasztott első adásában is elég egyértelműen elmondta, de hát akik nem figyelnek …
Nevessenek a figyelmetlenségükön meg a butaságukon!