Blogolás

Most egy vendégírást szeretnék megjelentetni, íme:

Kicsit nehezen aludtam az éjjel, mert egyfolytában valami zörgést hallottam. Biztos megint egy sündisznó mocorgott a szomszéd gaztengerében. A múltkor is bemászott hozzám és megszúrt. Akkorát ordítottam, hogy mindenki idecsődült, hogy mi bajom van.
Reggel aztán hallottam, hogy közeledik valaki. Gondoltam az újságot hozzák, de ismeretlen volt a járása. Gyorsan kiszaladtam, és láttam, hogy tényleg az újságos az, csak valami új arc. Visszafele menet láttam, hogy a szomszéd macskája megint az udvarban alszik, amit én ki nem állhatok, így fogtam és elkergettem.
Negyed nyolc fele kikísértem gazdim a kapuig, mert mennie kellett iskolába. Szegény olyan álmos volt... Ő elment, én meg itt maradtam. De hamar meg is érkezett!!! Gyorsan kipattant a kocsiból, én pedig boldogan szaladtam elé! De ő csak hangosan morgolódott, hogy megint itthon hagyta a kulcsait. Beszaladt érte, aztán már itt sem volt.
A háziaktól megint azt a szar tápot kaptam reggelire, pedig az esti szalámivég-darabok, amiket a házi néni hoz haza a boltjából sokkal, de sokkal finomabbak... Mindig látom, hogy ott lapul egy zacskóban a köpenye zsebében, de sosem kapom meg. Csak később, feldarabolva és összekeverve kutyaeledellel. Azt hiszik, hogy így megeszem. Hát nem! Ki tudom válogatni, hehe.
Napközben ismét láttam Szörnyella de Frászt, megint sétáltatta azt az ocsmányságot. Komolyan mondom, szégyenlem, hogy ilyen fajban kell élnem. Szörnyella-t nem szeretem, mert ő gonosz. Réges-régen volt egy kis összetűzésünk és egyik hajnalban - valószínűleg - meglőttek. Hatalmas nyílt seb volt az oldalamon. Úgy gondolom, hogy ő tette, de sajnos azóta sem emlékszem pontosan arra a napra. Azóta, ha erre jár, az az egy szerencséje van, hogy zárva a kapu. Különben... Pedig nem vagyok egy agresszív típus, sőt! Bár, ha nagyon akarnám megoldanám ezt a problémát is, mint ahogy megtettem már korábban, csak nem akarok balhét. Túl nagy darab hozzám képest.
Na, ennyit akartam elmondani. Köszönöm, hogy teret kaphattam és leírhattam gondolataim.

Ezzel az írással csak azt akartam szemléltetni, hogy azok a szülők, akik teleszórják a netet 1-2 éves gyerekük képeivel és a gyerek nevében írnak blogot, azok komoly személyiségzavarban szenvednek, vagy ha nem is, de minden esetre valami nem stimmel ott. És itt nem azokra gondolok, akik privát albumba feltöltött fotókat mutatnak ismerősöknek, barátoknak.
Hanem azokra az anyákra/apára, akik a gyerek nevében vezetnek “Baba-naplót”. Vagy apa-anya egyszerre ír. És akkor két különböző stílusú, helyesírású bejegyzések jelennek meg, s olyan, mintha a gyerek skizofrén lenne. De mondjuk olyat is el tudok képzelni, hogy az anya által a baba nevében írt blogba az anya mint anya hozzászól. A baba meg válaszol rá. És akkor már az anya is skizofrén.
Nem akarok én senkit megbántani, távol álljon tőlem, de ez elég bugyuta dolog. Értem én a lényeget: maj’ 5-10-15 év múlva milyen királyság lesz visszaolvasni, hogy mit csinált a kölök kiskorában. Már látom magam előtt, amikor a 16 éves srác bemutatja a barátnőjét, az anyja meg kiskori képek helyett előveszi a “Baba-naplót” és büszkén mutatja azt a bejegyzést, amiben először kakil bilibe. Jó dolog ez, még jobb lenne, ha az illető a saját nevében írná. Mások számára is sokkal olvashatóbb – szerintem. Ez az én véleményem. Meg lehet érte kövezni, de úgy is visszadobom őket. :C