Utóhúsvéti gondolatok

A húsvétból mint ünnepből kinőttem már. Nincs reggel tojás a fészekben, a locsolkodás is alább hagyott. Locsolkodás. Egy hagyomány, ami az egész világon csak kicsiny hazánkban létezik. A történlemi hátterébe nem bonyolódok bele, tele van vele az internet. Egy szokás, amit nemcsak a vasárnaponta templomba járó, mélyen hívő emberek művelnek, hanem mindenki más is.
Vannak, akik a hagyomány megőrzése céljából, s akadnak olyanok is, akik csak “haszonszerzésből”. Kiskoromban apuval körbejártuk a rokonságot és minden nőnemű egyedet hervadásmentesítettünk. Jó volt, mert apa-fia együtt lehetett, s néhány rokonhoz ha máskor nem, hát húsvét hétfőn eljutottunk egy negyed órára. Kezdetben csokinyulat, tojást, narancsot (utáltam!) kaptam, amikor már nagyobb voltam (12-13) éves akkor pedig egy kis zsebpénz is járt a tojás mellé – amit őszíntén megmondva, csak nagy nehézségek árán fogadhattam el. Mert az én szüleim úgy neveltek, hogy ne fogadjak el pénzt. De azért jó kis haszon, nemde? És még adóznom sem kell utána. Ha így gondolnám, még most is járnék locsolkodni. De már általános iskolás koromban felhagytam ezzel a tevékenységgel. A rokonoknak is kellemetlen volt, hogy egy “nagyfiúnak” csokinyulat adjanak, nekem meg pláne rossz érzés volt, hogy “csak a pénzért” megyek.
Úgyhogy az utóbbi években már csak anyut, mamámat locsoltuk meg apuval. Idén már őket sem. Egyedül már nem olyan…

A locsolkodás egy jópofa hagyomány, faluhelyen, vagy esetleg egy lakóövezetben, ahol “mindenki ismer mindenkit”. Például egy utca, ahol a gyerekek naphosszat együtt lógnak. A fiúk csapatba vergődnek és felkeresik az utca leányait, majd jól rájuk eresztik a szódásszifont. De egy olyan utcában, mint pl. a miénk ez elképzelhetetlen. Ahol arra nem képesek az utca lakói, hogy egymásnak köszönjenek. Ha én felmennék mindenféle vagyongyarapítási szándék nélkül az utca végére, s becsengetnék ahhoz a szőke korombeli lányhoz, akit a minap láttam hazabattyogni (gondolom itt lakik, eddig soha nem láttam…), valószínű ajtót sem nyitna nekem.
Mint ahogyan mi sem engedünk be vadidegen, gyanús külsejű legényeket. “Kellemes ünnepeket! Szábád-e locsóni? – Neked is fiam, már meg lettünk locsolva.” Halkan káromkodik egyet, majd tovább áll a következő házhoz. Erről szól a locsolás? “Nem vagyok hívő, ezért nem locsolkodok.” A keresztény életben a húsvét Jézus feltámadását jelenti (értsd: keresztút, templomba járás és egyéb, az ünnephez köthető riutálék), a nem hívők számára azonban az első igazi tavaszi ünnep a vígasságé. A locsolkodás azon túl, hogy jó régre visszamenőleg vallási alapokkal is bír, inkább a termékenység jelképe. Faluhelyeken a legények a lányokat a kúthoz vonszolták és vízzel öntötték le őket – mint a virágokat, hogy el ne hervadjanak. A városokban – kút híján – ennek egy szolídabb, de ezt a szép hagyományt megtartva kisebb szagos vízzel (kölnivel) “locsolkodtak”; ez inkább csak jelképes értékű. Persze akadnak kivételek. A locsolás mellé locsolóverset is szokás mondani, melyért cserébe hímes tojás jár. Tojás. Szintén kiemelt jelentőségű ilyenkor. Bár ennek is van vallási alapja, de a tojás az élet kezdetét és a termékenységet szimbolizálja. A keresztény életben Jézus feltámadását jelképezi, ugyanis amikor Krisztus a keresztfán függött, egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg a keresztfa alatt imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. No, de kanyarodjunk el a vallási alapoktól. A piros szín nemcsak a vért, hanem a szerelmet is jelenti, így akár a piros tojás szerelmi ajándék, és szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor. De festhetjük a tojásokat más színűre is (akár zöldre, Dija kedvéért ) vagy vehetünk a Penny-ben előrefőzött megfestett tojásokat.

A húsvét szerintem nem vallásosság kérdése. Én meg vagyok keresztelve, voltam elsőáldozó és bérmálkozó is. Viszont nem tartom magam “mélyen hívőnek”, nem imádkozok lefekvés előtt, nem járok templomba, nem megyek el a húsvéti keresztútra, viszont van egy alapszintű ismeretem a vallásról, amihez tartozom. És nem szólom meg azokat, akik templomot csak fotóról láttak, s azokat sem, akik minden vasárnapjukat a templomban töltik. Tartsuk meg a locsolkodást és “tojást tojó nyulat” szokásunkat és ne kavarjuk össze a dolgokat mindenféle hülyeségekkel. Szép szokás, a lányok örülnek, hogy gondolva van rájuk (még ha az a kölni irtó büdös is), a fiúk pedik örülnek a színes tojásoknak és a két puszinak, amit mellé kapnak.