BenkefilmNem, nem erről a bolond ballagásról van szó, hanem a mairól. Merthogy volt ám az egyetemen is ballagás. Két részletben mentünk volna, két külön tanárral, ám az utolsó pillanatban mégis csak együtt maradt a népes csoport, élen patronáló oktatónkkal. Aztán szembesültünk egy olyan ténnyel, hogy nincs szalagunk. Érdekes módon, arról sem tudtunk, hogy volt ballagási megbeszélés korábban. Az is furcsa, hogy a tanszéki demonstrátor minden kis titokról tud, csak éppen a csoportot érintő dolgokról nem tájékozódott. Ez nem feltétlen az ő hibája, de az elmúlt három év alatt hozzászoktunk, hogy a szervezés és a tájékoztatás a Kaposvári Egyetemen a minimum szintet sem éri el.
Nekünk, ballagóknak a 250 fős nagyelőadóban volt előkészítve a hely, a hozzátartozók néhány kisebb előadóban kísérték figyelemmel az eseményeket kivetítőn. Újabb homokszemet találtunk a gépezetben, ugyanis minden csoport helye megvolt, csak a miénk nem. Álltunk, mint …. a lakodalomban az előadó közepén és vártunk… Aztán előkerült a szervező, aki elmondta: nem vagyunk rajt a listán. Miért is? Idézem: “nem lett a csoport lejelentkeztetve a ballagásra”. Hoppá. Állandóan mosolygó patronáló oktatónkon látszott, hogy ez a mosoly most nem teljesen őszínte. Szerencsére a leghátsó két sor üres volt, úgyhogy ott helyezkedtünk el. Mi is kaptunk egy-egy rózsaszálat, mondhatjuk mázlink volt. A megmaradt selejtből jutott nekünk is.

A műsor. Újabban szokás az egyetemen, hogy a Himnuszt nem magnóról játszák, hanem mi magunk énekeljük. Ez egy szép dolog, de egyben szörnyű is. Volt versmondás is. Csávókám a Föl-földobott kő című versikét adta elő, picit belenevetve, amikor megakadt. Nagyon felkészült volt a srác, vonalas spirálfüzet hátuljáról olvasta a verset, az inge meg csak úgy lógott, mint egy csövesnek. Nehéz egy fekete dossziét a kezébe nyomni, úgy látszik. Voltak egészen pici gyerekek is, ezerszer, sőt tízezerszer szebben szavalták a verset, mint egyetemista társuk.
Énekeltük közösen a Honfoglalás c. film betétdalát (szájjásólyomszárnyán), amit először a közepétől kezdtek el lejátszani, nocsak a technika ördöge.
A nap fénypontja volt, amikor fotókat néztünk a testnevelés szak mindennapjairól. Volt itt minden, sí tábor, vizi tábor, stb. stb. Nekik biztos jó poén és remek nosztalgia volt, a többi szak annyira nem élvezte. A vetítés is érdekesen indult, a technika ördöge másodszor is lecsapott. Néhány perc a sötétben, szabad a csók!
Bíztam benne, hogy a főigazgató mellőzi a szónoklást, de nem úsztuk meg. Róla azt kell tudni, hogy szeret beszélni. Sokat. Amikor úgy kezdte, hogy a ballagás a 19. századi stb.-ből ered, akkor kezdtem félni, hogy egy picit messziről indul ez a “köszöntő”, majd 5 percben azt ecsetelte, hogy a korábbi beszédei alapján készül fel mindig a következő év beszédeire. Mármint érteni mindenki ugye?! Beszéde alatt időnkét egy-egy Windows értesítő hang és egy Windows Kijelenetkezés zene meg-megszólalt, a technika ördöge viccelődött megint. A műsor alatt többször felsorolták a ballagó szakokat, természetesen mi nem szerepeltünk köztük, mivel ugye lecsúsztunk a buliról. És ballagáskor is utolsó helyen kullogtunk, kezünkben a fonnyadt rózsaszállal.
Kísérő oktatónktól pedig kaptunk emléket is: egy színes papírra nyomtatott idézetet, és egy kis üvegkockát, ami úgy nézki mint, egy naaagy Halls cukorka, ami már kicsit meg van szopogatva. :lol:

Készítettem néhány fotót, meg kis mozgóképet is az utókor számára, csak nehéz résztvevőként jól megörökíteni az eseményeket. :) Remélem nem okozok senki személyiségében csorbát, ha “visszaélek” a képmásával, jó szándékkal teszem, eskü. Ha mégis, szóljon, nehogy az legyen, mint a múltkor, ami, mint – szakértő bevonása után – kiderült: jogtalan volt.

14 hozzászólás a(z) “Bolond ballagás” című bejegyzéshez

  1. Júj, nemsokára én is írok erről egy postot, de Te olyan konkrét voltál, hogy nem leszek ennyire részletes… :D
    “Énekeltük közösen a Honfoglalás c. film betétdalát (szájjásólyomszárnyán)” -> ez téves kijelentés, mert én speciel nem énekeltem, inkább ásítoztam nagyokat, s majdnem bealudtam rajta. Sőt, egyik kedves szomszédomnak meg is említettem, hogy miért ilyen sz**t kell énekelni, miért nem valami jó kis számot, mondjuk azt, hogy 8 óra munka, 8 óra pihenés… :P
    Ami a fotókat illeti, teljesen igazad van, ez nekik volt érdekes, mindenki másnak kevésbé…
    A picik tényleg fényévekkel szebben szavaltak verset… És így szüljünk/vállaljunk mi gyereket a közeljövőben..? Hát kik fogják őket tanítani??! “Ezek?!” :S
    Videjó: Ballagás után én beszéltem az egyik leányzóval (videjó jobblegszél), aki ebben a produktumban énekelt, és mondta, hogy ez nekik is meglepetés volt, hogy énekelniük kell, fogalmuk nem volt róla ugyanis… Kedves… :S

  2. Ja, és külön köszi, hogy “nem szerepelek” a videóban… :P

  3. Nem???? :O Óóóó, javítandó! Ezer bocsánat! :$

  4. dejo milyen viccesen kandikalok :D
    amugy a kicsiken enis csak amuldoztam, a ket elotte verselgo ember remelem elis szegyellte magat h meg azt a 3 versszakot sem tudtak megtanulni, mikor a kisfiu egy egesz tortenetet elmondott magatol…
    es egyenesen felhaborito h kell jelentkezni az embernek ballagasra! hat nem alapveto, hogy mindenki megy?! ilyen hulyeseget joeg, ugylaccik mindig kifogom a problemas sulikat… es akkor meg szalagtuzesrol sem tudtunk, ugyhiszem ez gaz.
    de nembaj, lenyeg h mar vege, es nemsokara vegleg vegzunk. utana rendezhetnenk egy normalis ballagast magunknak :D
    p.s.: I’m so sorry, but I didn’t want a PIP!

  5. Gondolom azért kellett jelentkezni, hogy tudják mennyi hely kell. De ez is baromság, hogy mi mondjuk meg előre, ki akar ballagni. Van a PFK karon X szak, nem igaz, hogy nem lehet annyi feliratot csinálni. Ha jól láttam, 3-4 sor volt csak üres és virágmentes. Nagyon megterhelő lett volna oda is tenni rózsákat, és akkor szeretettel várnak minden kedves ballagni kívánó végzőst, nemcsak azokat, akik “feliratkoztak a listára”. Gratula a szervezőknek.

  6. Szerintem tök jó a videó, az alapján teljesen megható és szép volt a ballagás.

  7. Még jó, hogy a Petra belinkelte ezt a posztot… Ezt kikérem magamnak (még akkor is ha utána próbáltad szépíteni), hogy a demonstrátor “csak éppen a csoportot érintő dolgokról nem tájékozódott”. Kezdjük ott, hogy a demonstrátornak ez nem is dolga, mivel TANSZÉKI demonstrátor és nem csoportvezető. Az már más dolog, hogy nálunk az ugyanazon személy, még ha ez SOHA SEM LETT konkrétan KIMONDVA. (Valaki tudja mikor lettem MEGVÁLASZTVA csoportvezetőnek és vállaltam el ezzel, hogy mindig minden csoportügyet intézek?! Nem emlékszem ilyenre…) Szóval max. csoportvezetőként lehetne hibáztatni, de abban az esetben is felháborítónak tartanám az Eszter nevében is, mivel ő a másik szakirány csoportvezetője. Azt hiszem akkor, amikor a komplett tanszék (oktatók, tanszékvezető, adminisztrátor) sem tud valamiről, ott nem a demonstrátor/csoportvezető a hibás, mert nem tájékozódott. Mint kiderült 3x volt ballagási megbeszélés, az elsőről a csoportokat e-mailben értesítették! (Minek van ETR hirdető?!) Csak kérdés hova ment az az e-mail, mert egyik szakirány sem kapta meg. A szalaggal kapcsolatban pedig amint kiderült, hogy nincs, azonnal elkezdtünk intézkedni. Felhívtuk a főigazgatóságot(!) és MÉG OTT SEM tudták megmondani, hogy egyáltalán azt a szervezők biztosítják, vagy a csoportoknak kellene-e. Szóval ha a HÖK (ők szervezték a ballagást) még a főigazgatóságot is kihagyta a dolgokból, akkor szerintem nem azért nem tudtunk a dolgokról, mert én nem tájékozódtam…
    Gyanítom sokszor sz*rban lett volna a csoport, ha nem tájékozódom a csoport ügyeivel kapcsolatban és talán, ha 3 embert tudok felsorolni, akik valaha is mondták, hogy “Köszi!”.
    “Fizetést” (bruttó 5000 ft)-ot tény, hogy kaptam, de azt a demonstrátori feladatokért, amiről a csoport nem is tud, hogy nekem az mennyi szabadidőmet elvett. Napi 4 órákat maradtam ott pluszban, amíg ti otthon üldögéltetek (ezt nem panaszkodás miatt mondom, én vállaltam). Részt vettem az MA szakindítási kérelem létrehozásában, illetve az elmúlt időben egy újabb BA szakindítási kérelem létrehozásában, mivel új alapszak indul majd a tanszéken. Nem egyszer én helyettesítettem az adminisztrátort (volt, hogy egy hétig is!), újratelepítettem a géptermet stb. stb. Szóval a demonstrátori JELKÉPES fizetésemért azt hiszem megdolgoztam.
    A csoportvezetőségért SEMMIT nem kaptam, még csak egy “KÖSZÖNÖM”-öt SEM a legtöbb embertől (3 embert szokta megköszönni a dolgokat a csoportból). Mindenki TERMÉSZETESNEK vette, hogy én mindent elintézek, mintha nem lett volna jobb dolgom, mint indexekkel rohangálni stb. Na de ezen még túlteszem magamat, szimplán bunkóságnak tartom, hogy a legtöbben nem voltak képesek egy köszit sem odaböffenteni a dolgokért, pedig azt hiszem nem voltam/vagyok senkinek sem a cselédje. De hogy ezek után még szemrehányást is kapjak, ez már mindennek a teteje!!! (Pláne egy ilyen rendezvény után, ahol egyértelműen látszott, hogy a “szervezők” finoman szólva sz*r munkát végeztek.)
    De ez nem csak neked szól, hanem csoport minden tagjának, akik természetesnek vették, hogy én rohangálok a dolgaik miatt, mint valami szolga… Érdekes módon, még másik szakirányról is volt olyan ember (tuti nem találnátok ki, hogy kicsoda), aki mindig nekem írt, ha gondja van és mindig tudtam neki válaszolni (meg is köszönte), mert valóban mindenről tudtam/tudok, amiről lehetett. Akkor mégsem végezhettem olyan rosszul a dolgomat, de hát ennek a csoportnak semmi sem elég… Azért meg bocs, hogy olyan e-mailt nem tudok elolvasni, amit el sem küldenek nekem vagy a csoportnak…

  8. Ez aztán a PIP. :D
    Szép gondolatok, még azt is írhatnám, hogy jogos. Az egyik mondatod felvetett egy újabb kérdést:
    “amikor a komplett tanszék (oktatók, tanszékvezető, adminisztrátor) sem tud valamiről [...] Mint kiderült 3x volt ballagási megbeszélés.
    A “demonstrátor” kollegina a másik info könyvtár csoportból kaján vigyorral az arcberendezésén mondta, hogy van szalagjuk, meg hogy voltak megbeszélések. Szinte élvezte, hogy mi értetlenül állunk ez előtt. Ha ők – ezek szerint – ott voltak mind a három alkalommal, szalagjuk is lett, KÉSZÜLTEK a ballagásra, hogy a picsába nem tudott erről SENKI a tanszéken??? Vagy senkinek nem tűnt fel, hogy a megbeszélésről hiányzik egy csoport? Tavaly, tavaly előtt és az előtt hogy ment ez?!

  9. Hát látod nem tűnt fel. A “demonstrátor kollegina” már 1 éve nem demonstrátor kollegina, mivel szeptember óta egyedül vagyok demo, így az Andi már lassan egy éve nem képezi a “tanszék részét”.
    Ők kaptak e-mailt, ennyi… Fogadni mernék, hogy a HÖK azt hitte, hogy csak a negyedévesek a végzősök nálunk és csak őket értesítették. És mivel az Andi max. a tantermekbe járt a tanszéken szeptember óta, így tőle az infó nem nagyon jöhetett át, meg amúgy is azt hitte, mi is megkaptuk az e-mailt.
    Szóval a HÖK elmehet a jó büdös fenébe, mert csak KEN-t tudnak rendezni, ott úgy sem veszik észre a részegek a bakikat, de egy ballagás már igazi kihívás számukra, el is bukták…
    Korábban nem tudom, hogy ment, gyanítom hasonlóan, csak akkor nem volt olyan, hogy egy szakon két évfolyam is ballag. Ezek szerint ezt a “nehézséget” a HÖK már tudta kezelni.

  10. Az utolsó mondatomból kimaradt egy “nem”, sorry…

  11. Halászné Prokop Gizella

    Na, mit mondtam, hogy a tanszék figyeli a blogodat?

  12. :D
    Ha Gizi néni Lazlora gondol, akkor ő nem a tanszék. Csak egy kis darabja. :P Ettől függetlenül nem kizárt, hogy “figyel”. Az ETR csoport előtt is lebuktam. :D

Szólj hozzá!