Fotó: KapospontMert a “diplomás” jelző még a jövő… Attól, hogy ma délelőtt megtörtént a diplomaosztó, mivel “nem teljesítettem az előírt követelményt”, ezért csak egy igazoló lapot kaptam, ahogy sokan mások is. Többen, mint a diplomások. Először is, köszönöm a felhőknek, hogy eltakarták a napot, és hogy az esőt sem engedték ki magukból, így elviselhető volt az a másfél óra a fullig telt sportcsarnokban. Picit rögös volt az út a diploma/igazolólap osztásáig, sokan beszéltek, sokat, és hülyeségeket. Ilyen statisztikák, meg számok. Közben megjelentek tévés kollégáim, akik megpróbáltak mikrofont nyomni elém, de én aktívan ellenálltam, nem nekem való az ilyen. Viszont két kedves csoporttársamat sikerült kifaggatniuk, én pedig maradtam vágóképnek. Amúgy, érdekes történet, hogy tegnapi nap engem bíztak volna meg ezzel a forgatással, amit hát a fent említett okokból nem tudtam bevállalni. :D Milyen már, hogy kamerával a vállamon veszem át az igazolásomat?! :lol:

Az eskütétel már kicsit gördülékenyebben ment, mint a tavalyi csapatnak, bár az emlékezetesebb volt. Exfőigazgaztó úr rájött, hogy az “… annak alkotmányos rendjéhez, kultúrájához és állampolgáraihoz hű leszek” mondat így egyben túl nagy falat túlképzett pedkarosaink számára, és bizony szavanként kell adagolni a szöveget, különben képesek rá ezek a bunkó egyetemisták elkomolytalankodni az egészet, és kacarászni közben. Borzasztó. :P

Külön köszönet illeti a szervező bizottságot, hogy a diplomaosztót viszonylag jól megszervezték, nem úgy, mint a ballagást. Az sem egy rossz ötlet, hogy a felszólaló személyeknek van időkorlátjuk. Exfőigazgatónk egy ilyen eseményen kapásból lenyom egy 25 perces stand up-ot.

Az okmányok átvétele is frankó volt, szervező nénik mutogatták merre kell menni, stb. Nem volt kavarodás, meg ilyen. Én meg addig gyakoroltam a kézfogást, s többször mondtam magamnak, hogy “köszönöm”, “köszönöm”. Nem akartam eltéveszteni, amikor odaérek. :D Az átadás alatt valamilyen klasszikusféle zene szólt, mondtam is csoporttársamnak, hogy megható ez a muzsika, mire ő: “én már el is morzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában”. :lol:

Az esemény érdekes pontja volt, amikor a sok jutalom, meg kitüntetés után névszerint, de roppant diplomatikusan megemlítették, hogy ki az, aki nyugdíjba megy, s ki az, aki – hát – kvázi ki van rúgva. :D “Munkahelyváltás miatt” – mondták.

Aztán külön megtiszteltetés, hogy Gelencsér Attila egy emléklap keretében Somogyország polgárává fogad az itt eltöltött diákévek emlékére. Már megérte. :D Polgármesterünknek pedig hiányozni fogunk: a városból, terekről, utcákról, kocsmákból…

Kezemben van már az indexem, amiben vannak érdekes dolgok. A hátul felsorolt féléves átlagok nem stimmelnek a leckekönyv elején található és az ETR-ben is megjelenő átlagokkal. Ezt a problémát más is jelezte, nemcsak nálam fordult elő. Na, de mindegy is már, nem foglalkozom én ezzel. Örülök, hogy vége és hivatalos írás is van róla, hogy a hallgatói státuszom megszűnt, juppí. :lol:

Minden kedves csoporttársamnak gratulálok az elért eredményekhez, és jó nyarat, pihenést kívánok, aztán meg sok sikert az életben! Most pedig elfogyasztom a tojáslikőrös tortámat.

10 hozzászólás a(z) “Igazolt lettem” című bejegyzéshez

  1. enis gratulalok! es hat tessek ragyurni a nyelvvizsgara, hogy minel elobb irhassal egy “diplomas lettem” posztot :P
    es telleg jo volt ez a diplomaoszto, en vegig azon stresszeltem hogy csak ne legyen 3 oras, csak ne legyen 3 oras… szerencsere helyunk is rendben volt, meleg se volt, es tokjovolt :D
    csak azt sajnalom h a vegen nemtudtunk fotozkodni senkivel

  2. Majd a kerti party-n fotózkodunk. :P Ott lesz úgy is mindenki, akivel most fotózkodtál volna. :P

  3. hat jolesz mar, iwiwre nincs uj kepem amit kilehetne tenni :D csopikep kell surgosen :P

  4. Gratula Kolléga! Én pont fordítva vagyok, nyelvvizsgám van, könyvtárszigom nincs! De sebaj :)
    Amúgy én tökre el tudnék képzelni egy fejkamerával készített videót, amint kimész, lekezelsz mindenkivel és átveszed a papírosod! ;) :D

  5. Na, én is gratulálok az igazoláshoz, a nyelvtanuláshoz pedig sok sikert! :)
    Ami a tegnapi “cécót” illeti, nekem nem tetszett. Számomra még ez is hosszú volt, tele volt felesleges dolgokkal. Sok felesleges beszéd, felesleges éneklés… Kit érdekelnek a pletykáló asszonyok? És hogy kerül ez a téma egy diplomaosztóra..? Rejtély…
    Ami a zenei aláfestést illeti, szerintem meg egyáltalán nem volt megható, nekem kb. olyan érzésem volt, mintha Drakula kastélyában lennék, tisztára olyan volt a zenei feeling. :S
    Ami a távozókat illeti, na igen, nálam ott telt be a pohár. Legszívesebben a(z ex)főigazgató úrhoz vágtam volna egy széket, csak túl messze volt… Plusz volt, akit meg sem említettek, hogy távozik, pedig már ezer éve ott dolgozott az egyetemen és annyit megérdemelt volna, hogy legalább a nevét megemlítsék…
    Ami az Indexet illeti, én ezt már rég szóvá tettem, néhány csoporttársamnak fel is hívtam a figyelmét, hogy nézze át… Mondjuk nekem már nem oszt-nem szoroz a végeredményen, de valakinek lehet. Úgyhogy tényleg érdemes utánaszámolni.
    Ami a kerti partit illeti, na igen, ott majd lesznek képek, meg minden. De remélem nem fog esni úgy, mint most is… :( Legyen kellemesen nyári idő, se nem meleg, se nem hideg. :D

  6. drakulálok, vérem! :)

  7. gratula mindenkinek! ;)

  8. Drága Róbert…

    Tegnap este csak nem Te voltál a bejátszó..? Jelzem, ha igen, “áldottam neved”… :lol:
    Csak nem izgultál? :P És szegény Moncsi hová tűnt? Hiányoltam… :)

  9. Nem voltam este semmi sem. Mónika felől pedig a szerkesztőnél érdeklődj. :D

Szólj hozzá!