Blogtársammal ellentétben, aki mindig “gyors és rövid”, én most lassan írok, hogy a lassabban olvasók is tudják követni, és hosszan fogom ecsetelni a sztorit. :D Ebből már sejthető, hogy tech post lesz. :P
A címben szereplő eszköz egy hangrögzítő kütyü. Úgy is mondhatnám, hogy diktafon, de ez csak részben igaz. Annál sokkal több.
Beszerzését az a probléma adta, hogy egyre több alkalommal rögzítek olyan eseményt, ahol keverőpultról vagy rádiós mikrofonokról kapom/kapnám a hangot. A kamerám pedig sajnos nem képes ezeket fogadni (csak mikrofont). Ráadásul, ha a kamerára külső mikrofont kötök, akkor a saját atmo mikije kikapcsol. Az meg úgy nem pálya.
Költséghatékonyságból egy egyszerű, külső mikrofon csatlakoztatására alkalmas diktafont szerettem volna venni, de a diktafonok – mint általában – nem profi hangrögzítésre valók.
Így maradtam a Zoom H4 nevű kis eszköznél, ami kb. akkora, mint egy… hmm, nem is tudom. Kézben elfér. :D Lényeges szempont, hogy a profi hangtechnikában alkalmazott XLR és 6,3-as JACK csatlakozással rendelkezik. Mindegyikből kettő van, viszont 4 helyett csak 2 luk. Előtte nem találkoztam ilyen “2in1″ aljzattal, ami mind XLR, mind JACK dugót is képes fogadni. Továbbá rendelkezik egy fejhallgató és egy vonal szintű kimenettel.
Az eszköz tetején két darab kondenzátor mikrofon van elhelyezve, amely kitűnő, sztereó hangminőséget produkál. Komolyan mondom, besz..tam majdnem, amikor meghallottam. Oldalt a két bemenet gain erősítését lehet állítani három fokozatban: vonalszintű bemenetnél (pl. egy pultból jövő hang) a legkisebb, míg egy dinamikus mikrofon esetén a legmagasabb erősítést érdemes használni.


Nemcsak dinamikus, hanem kondenzátor mikrofonokat is csatlakoztathatunk rá, hiszen ki-bekapcsolható fantomtáppal is rendelkezik (24V, 48V)
Kétféle formátumban rögzít: WAV és MP3. Az MP3 esetében a legmagasabb maximum 320 kbs bitrátával tömörít, ami azért valljuk be, kurva jó. Választható azonban a VBR (Variable Bitrate) megoldás is.
WAV esetében elszalad a ló: maximum 24 bites, 96 kHz-es hangot képes rögzíteni, ami szintén elég jó, sőt, stúdióminőségnek számít.
Zenekari játékok felvételére is remekül használható: a sztereó mód mellett van egy ún. 4 track recorder mód. Ebben az esetben négy különböző hangot tudunk felvenni egymás után, külön-külön beállítva a hangerőt, balanszot, a felvételt pedig egy ki-be kapcsolható metronóm segíti. A végén pedig a négy track-et egy, sztereó hanggá fűzi össze a rekorder. Bámulatos.
Továbbá számos beépített effektet tartalmaz (visszhangosítás, pitch stb.), ami akár realtime alkalmazható. A hangtechnikusok külön kompresszor-limiter eszközt építenek be a rendszerbe, a H4 viszont alapból tartalmazza ezt a funkciót.
A hangfájlokat egy SD flash kártyára rögzíti, így igény szerint bármikor bővíthető. A számítógéppel egy egyszerű USB kábellel lehet összekötni, a csatlakozásra kétféle lehetőség van: az egyik esetben szimplán háttértárnak “érzékeli” a gép, olyan, mintha egy pendrive-ot helyeztünk volna be. A másik esetben viszont kvázi hangkártyának. Így, ha ez utóbbi lehetőséget választjuk, akkor onnantól kezdve a számítógép hangjai a Zoom készülékén hallatszanak, egy számítógépes programmal pedig a Zoom-ra kötött eszközökről tudunk hangot rögzíteni. Tehát nemcsak diktafont, effektgépet, hanem komplett hangkártyát is rejt ez a masina.
Összességében tehát rádióknak, tévéknek, zenekaroknak is kitűnő választás, mert profi eszközt kapnak kedvező áron. De az sem jár rosszul, aki esküvőket vagy más rendezvényeket filmez. A templomban vagy a polgármesteri hivatalban a keverőpultra kötött eszköz biztosítja a kiváló hangminőséget. Nincs kábelezés, nincs vezeték nélküli kapcsolat, így nem zavarja be semmilyen más frekvencia stb.
Létezik egy kistestvére is a H4-nek, a H2, ami viszont zsebben is elfér, csak a tudása szegényebb picit, de minőségben ez is ugyanolyan verhetetlen, mint a H4. Ahogy mondani szokták: kicsi a bors, de erős!


A hangminőségre remek példák hallgatható meg a Zoom honlapján.

6 hozzászólás a(z) “Hangstúdió a zsebben” című bejegyzéshez

  1. Nagyon komoly… :D Egyébként elolvastam betűről-betűre. :D
    Eszembe jutott, hogy mire lehetett volna ezt használni még nem olyan régen kiválóan, de nem írom le… Te gondolom sejted… :D

  2. nekem inkabb olyan vissza a jovobe filingje van :D csak benyomod, ott felul a ket mikrofonnal alcazott cucli vmi lezert bocsat ki, es megnyilik elotted vmi idokapu :D hu tok jo is lenne :P
    egyebkent jo poszt, enis vennek ilyet ha lenne felesleges lovem ra :D unokahugommal sztem jol elszorakoznank… felvennenk amit eneklunk, es utana meg a tesomekat boldogitanank vele :D D

  3. Valóban. Nekem is megfordult a fejemben, hogy jól jött volna néha… :D
    Lehet, hogy időutazni is lehet vele, csak még nem jöttem rá, hogyan?! :P

  4. A mindenét, nem semmi kis cucc.

  5. One understands that modern life seems to be not cheap, however we require cash for various issues and not every one earns big sums cash. Hence to get fast home loans and term loan will be a correct solution.

Szólj hozzá!