Mint látható, új köntösbe bújt a blogom. Most, hogy az “ország narancsba borult”, én a sajátomtól megválok.
Így is több, mint két évet élt szegény narancs a fejlécben, a legtöbbet. (Mint ismeretes, nálam elég kevés ideig marad meg 1-1 dizájn.
)
Aki esetleg most döntene úgy, hogy a bejegyzéseimet leértékeli, elkésett. Az értékelés funkció megszűnt, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ha valakinek nem tetszett egy írásom, nem értékelt, ha pedig igen, maximumot adott.
Ez kérem így nem jó.
Viszont lehet lájkolni. A Facebook-ról ered ez a kifejezés, ott lehetett elsőként egy-egy megosztást lájkolni (like = tetszeni, kedvelni). Aztán az iWiW-en is megjelent a “tetszik” gomb, a Facebook viszont a múlt héten ismét lépett egyet előre, s “kivette” a like gombot a Facebook térből és kidobta a netre. Érthetően megfogalmazva: olyan kódot adott ki, amit a webmesterek be tudnak építeni saját honlapjukba. Mint, ahogy én is megtettem.
Ezek után elég az, ha valaki a böngészőjében be van lépve Facebook-ra (ez elég gyakori), a blogomon a Like gombra kattintva máris kiposztolja a saját üzenőfalára. Akit érdekel jobban, olvassa el az Index cikkét.

Tegnap délután 