Úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük a jó öreg hagyományos telefonvonalunkat, s áttérünk a kábeltelefonra. Két év hűségidőt aláírva így csak 500 forint havonta, ami azért jobban hangzik, mint az eddigi 3500 körüli összeg. Ráadásul a kábeltelefonos hálózaton belül díjmentesen bonyolíthatók a hívások, de más vezetékes vagy mobil hálózatba is jóval kedvezőbbek a tarifák.
Persze annyira semmi sem szép és jó, mint amennyire látszik. Először is, a kábeltelefon a kábeltévé madzagján keresztül működik. Tehát akinek eddig nem volt kábeltévéje, most lesz. Vagyis nem lesz, csak kábel lesz hozzá. Meg egy modem, ami egy ilyen kis fekete dobozka világító zöld pilácsokkal. Ők a szerencsésebbek, mert a szolgáltató munkatársai elvégzik a kábelezést oda, ahová szeretnék. Bár, ha azt nézem, hogy szétfúrnak mindent, megbontják a hungarocel szigetelést és leverik a vakolatot, akkor lehet, hogy mégsem szerencsés.
Na, de akinek már van kábeltévéje és/vagy internetje, ott már egyszerűbb a helyzet. Nem lesz fabrikálás, hanem egyszerűen: ahol a kábel vége és/vagy a modem van, oda teszik az új kábelmodemet. Merthogy ám hiába volt modem eddig, az nem jó, mert nincs rajt lik a telefonnak. Ezért ki fogják cserélni. Ha olyan szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy a számítógép (és ezzel együtt általában a modem) és a hagyományos telefon a lakás teljesen különböző pontján van/voltak, akkor az gáz. Ugyanis a szakemberek ezt, khm, lesz..ják. Ott lesz a telefon, ahol a modem, slusz. Nem fognak átkábelezni.
Két lehetőség van. Vagy nekiállunk és magunk kihúzzuk a zsinórt, vagy veszünk egy vezeték nélküli beszélőt. (Ez utóbbi egyszerűbb). Csak aztán vigyázzunk, nehogy a szomszédnak is ugyanaz a típus legyen, mert akkor aztán könnyen csöröghet nálunk a telefonja. Vagy fordítva. Hihi.
Tovább >>

