content top

Ébresztő

A netes rendelésnél sosem értettem, hogy miért kérik el a mobilszámomat. Persze, azt mondják, hogy a kézbesítés időpontjának egyeztetése végett, de ez nem igaz. Sosem hív a futár, hogy “szevasz, 20 perc múlva érkezem, készítsd a lóvét”, hanem hiphop, betoppan. De igaz ez az netesekre, kábelesekre és mindenkire, akik házhoz jönnek.

Telefonálni nagy ritkán szoktak, leginkább, mikor eltévednek. Tekintve, hogy gyakran nem tartózkodom otthon, ezért anyuhoz szoktam irányítani a futárokat. Donner egyetlen stabil pontja hajnali 4-től este 5-ig. A másik stabil pont a söröskorsó. Szóval a Jókai liget sokak számára még ismeretlen, de leginkább a GPS-ek nem tudják hova tenni a helyet.

Ez történhetett ma is, amikor reggel (nekem hajnal) negyed 7-kor felhívott a futár, hogy “elnézést a korai zavarásért, de mégis hol van az a Jókai liget?“. Kérdeztem: maga új? Mire a válasza az volt, “nem, én régi vagyok, de a Jókai liget nem tudom hol van”. Elmagyaráztam neki, hallhatóan fel is fogta, majd mikor közöltem, hogy a kis bolt lenne a célpont, ahova kéne szállítani, visszakérdezett: és az a kis bolt az Extreme Digital? Mondom nem, az az üzlet, ahonnan rendeltem. “Ja tényleg, csak a feladót néztem”. Hát akkor majd hozza valamikor napközben, mondom rendben.

A történet csattanója, hogy a futár az üzlettől – és egyben a Jókai ligettől – mindössze 290 méterre lakik…

Pizza akció FAIL

Az alábbi szórólapot vettem ki a postaládámból:

Kis utánaszámolással látható, hogy mégsem kettőt fizetünk. Igaz, nem is hármat...

Személyes zaklatás

Az ember esze megáll. Aki ismer, tudja, hogy szeretem a délelőttöket átaludni. Ma kivételesen korábban felkeltem, szerencsémre. Vagy inkább annak a fickónak a szerencséjére, aki becsöngetett reggel fél 9-kor. Engem keresett, személyesen.

Méghozzá egy budapesti cégtől, akik informatikai kellékeket forgalmaznak. Tudunk-e erről beszélni? – kérdezte. Válaszom egy határozott nem volt, majd megkérdeztem, hogy mégis hogy a fenébe került ide? Nem tudta pontosan, talán valamilyen címlistából.

Ez marha jó, bő egy hónapja letiltattuk a telefonszámunkat, hogy a különböző utazási irodák, cégek  ne zaklassanak minket, erre most, hogy nem tudnak telefonálni, hát megkeresnek minket.

No, mindegy. Végül mondtam az úrnak, hogy ha valamit venni akarok, megveszem interneten. Ez is egy megoldás – jegyezte meg nyersebben, majd ugyanilyen nyersen el is köszönt.

Ha már egy cégnek azzal kell foglalkoznia, hogy ilyen aljas módon tukmálja rá a termékeit a vásárlókra, az elég gáz – szerintem.

Hatéves jegesmedve

Az RTL hírek szerint a 2006-ban született jegesmedve most 6 éves.

http://www.rtlhirek.hu/video/97535

Trash the Dress fotózás

Nemrég voltam trash the dress fotózáson a Hepho Photo-val karöltve. Nem engem fotóztak, én csak jelen voltam, s mozgóképfelvételeket készítettem. De mielőtt megmutatnám a videót, elmondanám, hogy mi  is az trash the dress (TTD) fotózás.

Tulajdonképpen az esküvői fotózásnak egy olyan kreatív és szabad ága, ami teljesen szemben áll az esküvői ruha által sugallt eleganciával. A TTD fotózás során a elsődleges cél olyan szituációba kerülni, amikor a ruháknak valami baja lesz: sáros, vizes, festékes stb. Ehhez többnyire egy másik, olcsóbb ruhát vesz a pár, a tehetősebbek a lagzi után az eredeti öltözéket viszik vásárra, pontosabban csak sárra.

Az előbbi megoldást választotta a videóban szereplő pár is, akiknek ezúton is köszönjünk a felejthetetlen délutánt.

A TTD fotók számos jellegzetes vonással rendelkeznek. Az egyik az állandóan fellelhető művészi beállítások, az erős kontraszt, a vinnyettálás (ez az, amikor a kép széle feketésen elmosódott), nem egyszer a kékes, zöldes színárnyalatok, vagy fekete fehér alapon néhány rész színesen kiemelve.

A TTD fotók kategorizálhatók, többféle stílusról beszélhetünk. Vannak a természetben készült képek (többnyire vízpart, de népszerű a mező, erdő), a “mindennapi életben” elkapott pillanatok (metrón, plázában, utcán), a bolondozós (rózsaszín, feltűnő stílusú kiegészítők, retro-kellékek használata), vannak a koszolós képek (egymást festékkel összekenő), akadnak tanyasi fotók is (régi parasztház, bála tetején, lovak között), illetve a szakmai sorozatok. Nemrég például egy benzinkutas párhoz volt szerencsénk, adott volt a téma.

Tovább >>

content top