A netes rendelésnél sosem értettem, hogy miért kérik el a mobilszámomat. Persze, azt mondják, hogy a kézbesítés időpontjának egyeztetése végett, de ez nem igaz. Sosem hív a futár, hogy “szevasz, 20 perc múlva érkezem, készítsd a lóvét”, hanem hiphop, betoppan. De igaz ez az netesekre, kábelesekre és mindenkire, akik házhoz jönnek.

Telefonálni nagy ritkán szoktak, leginkább, mikor eltévednek. Tekintve, hogy gyakran nem tartózkodom otthon, ezért anyuhoz szoktam irányítani a futárokat. Donner egyetlen stabil pontja hajnali 4-től este 5-ig. A másik stabil pont a söröskorsó. Szóval a Jókai liget sokak számára még ismeretlen, de leginkább a GPS-ek nem tudják hova tenni a helyet.

Ez történhetett ma is, amikor reggel (nekem hajnal) negyed 7-kor felhívott a futár, hogy “elnézést a korai zavarásért, de mégis hol van az a Jókai liget?“. Kérdeztem: maga új? Mire a válasza az volt, “nem, én régi vagyok, de a Jókai liget nem tudom hol van”. Elmagyaráztam neki, hallhatóan fel is fogta, majd mikor közöltem, hogy a kis bolt lenne a célpont, ahova kéne szállítani, visszakérdezett: és az a kis bolt az Extreme Digital? Mondom nem, az az üzlet, ahonnan rendeltem. “Ja tényleg, csak a feladót néztem”. Hát akkor majd hozza valamikor napközben, mondom rendben.

A történet csattanója, hogy a futár az üzlettől – és egyben a Jókai ligettől – mindössze 290 méterre lakik…

4 hozzászólás a(z) “Ébresztő” című bejegyzéshez

  1. :D :D :lol:
    ha a csajok szamat kernek el, azt meg megertem… na de a pasiket is :P

  2. Halászné Prokop Gizella

    Én ezen egyáltalán nem csodálkozom. Született kaposvári barátnőm sohasem hallott a Gyertyánosról, sok helybéli gyerek még nem látta a szentjakabi romokat, nem volt a városházán, nem tudja, hol a Kálvária templom – még donneri is volt ilyen. Az emberek egyre inkább bezárkóznak: az én házam az én váram. A tévé, az internet minden igényüket kielégíti, a tágabb környezet pedig nem érdekli. amikor én negyedik általáőnosba jártam, volt ilyen tantárgy, hogy lakóhelyismeret. Később ezt próbáltuk pótolni a hon és népismerettel, de ennek már központilag előírt tanterve volt. Marad a szülői ház, a rokoni kör, az egyéni érdeklődés. De mindez nem várható el egy futártól.

  3. Ébresztő!!!

  4. Robinak is ezer a dolga, látom. :)

Trackbacks/Pingbacks

  1. lastactionseo | lastactionseo - der letzte SEO - [...] ist aber, das seoFred ein Fan der Seite: http://blog.benkefilm.hu/2010/08/30/ebreszto/ [...]

Szólj hozzá!