- avagy UP! Fórumokban szokták használni, ha sokáig nem írnak bele és a listában lejjebb kerül. Hát most nálam is így van szerintem. Mikor is írtam utoljára? :) Ha ezek után akad még valaki, aki olvas, nos szeretettel üdvözlöm. Jelentem: megvagyok, jól vagyok, dolgozom.

Továbbra is “kamerásként” tevékenykedem, hol itt, hol ott. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nincs munkahelyem. Ez most furán hangozhat, pedig így van. Önállóként, vagy ahogy a magyarban mondani szokás, maszekként szerencsére akad munkám.

Több minden is történt az év eleje óta. Kollégámmal elindítottunk egy projektet január elején, ami mostanra rendesen kiforrta magát. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Szentmiséket közvetítünk vasárnaponként. :) Bizony. Háromkamerás felvételeket készítünk ketten. Ami talán azért egyedülálló, mert ilyen közvetítésekhez minimum 4 fő szükséges, mi pedig ketten készítünk olyan adást, amit aztán a Kapos TV, a Somogy TV és a City Kábel is átvesz. A visszajelzések pedig pozitívak. Őszintén szólva, én nem gondoltam volna, hogy ennyien fogják nézni. :)

Aztán a tavasz másik nagy projektje egy új videós portál beindítása volt. Néhány kollégámmal tavaly óta terveztünk egy olyan oldalt indítani, ahol nem a gyilkosságról, a balesetekről, bírósági tárgyalásokról, GDP-ről, a kereskedők panaszairól lehet olvasni, hanem a kaposváriakról. Kaposvári emberekről, eseményekről, értékekről. Így született meg a Kaposvár netTV, ami egy kizárólag videókat felsorakoztató honlap. Érdekessége, hogy az itt található videók nem híradós anyagok, tehát szerkesztésben, felépítésben teljesen eltérnek attól. Nem használunk narrációt, viszont annál több a megszólaló, vágókép és zene. A vágás stílusa, a videó hossza megfelel az internetes videó követelményeinek.
Néhány hete pedig megjelenünk a Tudosítók.hu portálon is, ahol a többi – főként híradós – anyagok mellett szintén egyedinek számítanak munkáink.

Május végén nekifutottam egy nyelvvizsgának. Az eredményt még nem tudom, de bizakodok. Érdekes volt. Kevésbé izgultam, mint azelőtt.

Nos, ezek voltak az első félév nagy történései. Mondjuk, magamról most sem sokat írtam, inkább egy PR-bejegyzés lett belőle, de sebaj. :)