Az alábbi szórólapot vettem ki a postaládámból:

Kis utánaszámolással látható, hogy mégsem kettőt fizetünk. Igaz, nem is hármat...

Nemrég voltam trash the dress fotózáson a Hepho Photo-val karöltve. Nem engem fotóztak, én csak jelen voltam, s mozgóképfelvételeket készítettem. De mielőtt megmutatnám a videót, elmondanám, hogy mi  is az trash the dress (TTD) fotózás.

Tulajdonképpen az esküvői fotózásnak egy olyan kreatív és szabad ága, ami teljesen szemben áll az esküvői ruha által sugallt eleganciával. A TTD fotózás során a elsődleges cél olyan szituációba kerülni, amikor a ruháknak valami baja lesz: sáros, vizes, festékes stb. Ehhez többnyire egy másik, olcsóbb ruhát vesz a pár, a tehetősebbek a lagzi után az eredeti öltözéket viszik vásárra, pontosabban csak sárra.

Az előbbi megoldást választotta a videóban szereplő pár is, akiknek ezúton is köszönjünk a felejthetetlen délutánt.

A TTD fotók számos jellegzetes vonással rendelkeznek. Az egyik az állandóan fellelhető művészi beállítások, az erős kontraszt, a vinnyettálás (ez az, amikor a kép széle feketésen elmosódott), nem egyszer a kékes, zöldes színárnyalatok, vagy fekete fehér alapon néhány rész színesen kiemelve.

A TTD fotók kategorizálhatók, többféle stílusról beszélhetünk. Vannak a természetben készült képek (többnyire vízpart, de népszerű a mező, erdő), a “mindennapi életben” elkapott pillanatok (metrón, plázában, utcán), a bolondozós (rózsaszín, feltűnő stílusú kiegészítők, retro-kellékek használata), vannak a koszolós képek (egymást festékkel összekenő), akadnak tanyasi fotók is (régi parasztház, bála tetején, lovak között), illetve a szakmai sorozatok. Nemrég például egy benzinkutas párhoz volt szerencsénk, adott volt a téma.

Tovább >>

Nemrég olvashattuk, hogy Rippl-Rónai szegény csacsijának milyen élményekben volt része, most azonban megmutatta a világnak, mit gondol valójában.

Gondoltam szánok egy bejegyzést az esküvőknek is. Anélkül, hogy konkrét lennék szeretnék pár szót írni az idei lagzikról, merthogy volt már egypár, s még lesz is. Mondhatni félidőben vagyunk. A szezon számomra korán kezdődött és messze: március közepén, Pécsett. Szinte teljes dezsavűben telt, egészen az étteremtől a zenekarig. Még a két menyasszony keresztneve is ugyanaz volt.

Aztán volt olyan lagzi, ahol menyecsketánc alatt betörték az autóm ablakát, erről írtam is anno, most nem részletezném. Idén is sikerült számos kapcsolatra szert tennem, új és remek zenekarokat, vőfélyeket ismertem meg, akiket szívesen ajánlok.

A legemlékezetesebb lakodalom talán mégis az volt, ahol szőrén szálán eltűnt a menyecskeruha. Bizony. A délelőtt folyamán a vacsorahelyszín egy külön helyiségébe tették, éjszakára azonban lába kélt. Gyaníthatóan ellopták. Vajon kinek kell egy menyecskeruha?

Ami az elmúlt két évben nem volt jellemező, az most hatványozottan jelen volt. Mégpedig az erőszakos vendégek, akik életük legjobb fotóját/videóját szeretnék elkészíteni kamerás mobiltelefonjukkal vagy kompakt fényképezőjükkel (hogy Zoli barátom szavaival éljek: szappantartóval. ).  Egyik esküvőn például egy úr mutatványozott a masinkájával, majd odaszólt a fotós kollégának, hogy “ejj, ez a kamerás direkt elém áll”. Nemrég pedig – ennek én is fültanúja voltam – felvétel közben szólt rám egy hölgy, hogy “há’ neájjá elém e!”. Mire Zoli barátom reagált: “Dolgozik… “, mire a nő: “de én jobban.” Biztos vagyok benne.

Tovább >>

Szerintem idén először, de ma biztosan jártam a Tesco fantázianevet használó sarki hiperbótban. Ennyi bőven elég is volt. Viszont vettem egy jó kis feltekerhető tízméteres hosszabbítót. Meg egy pillanatragasztót és két zsák virágföldet. Ez most rohadtul nem érdekel senkit sem, de Petra kérésének eleget téve, leírom, hogy mi történik velem. Például leírhatnám most, hogy tegnap horgászversenyen voltam, viszont ez a bejegyzés nem erről szól. Talán majd máskor.

De ez az egyik oka, a másik, hogy az alább beszúrt kép miatt szétcsúszik az oldal, ha nincs annyi sor, mint amekkora magas a bal oldali mozgókép, ezért tehát muszáj valamivel kitölteni a bekezdést, hogy lejjebb csússzon. Teccikérteni?!

Szóval, ott tartottam, hogy voltam a tuskóban, de ha már ott jártam, nem csukott szemmel tettem mindezt, számítva arra, hogy akad valami jó kis netre való cucc. Akadt.

Mindjárt az elején itt van az alábbi kép, melyen jól láthatók a nadrágalakú pólók. Egy darabig nézegettem, hogy miként lehet belebújni, illetve, hogy milyen kivitelben van még. Kerestem ujjatlan pólós táblát, remélve, hogy ott megtalálom az alsónadrágot, de nem találtam. Még jó, hogy nem vettünk ebből a pólóból. Otthon próbálnám magamra húzni és nem menne… Megtévesztik a gyanútlan vásárlót.

Férfipólók nadrágkivitelben

No, de mikor a pénztárhoz érkeztem, rezegni kezdett a zsebem. Nem hívtak, nem is SMS érkezett, hanem egy bejövő kép Bluetooth-on keresztül. Ez könnyen lehetséges, ha az ember telefonján be van kapcsolva a blútúsz. Na, de ki akar nekem képet küldeni? Pláne a Tesco-ban? Hát ki más, mint maga a Tesco. A bejegyzés bal oldalán látható kis PR anyagot tolta át nekem, miközben a pénztárnál várakoztam. Ügyes.

Tegnap délután Zoli barátommal a Teleki utcában vártuk az ifjú párt fotózásra. A nap sütött, az idő szép volt. Éles szemű fotós kollegám a fényképezőgép kalibrálása közben kiszemelt magának egy remek fotóalanyt (lásd bal kép). Ilyet gyakran tesz, még esküvői fotózás közben is. Ha meglát egy szendvicset majszoló hajléktalant, azonnal lencsevégre kapja. Profi a srác nagyon.

No, de térjünk vissza. Szóval gyorsan lekapta az emberünket, majd állítgatta tovább a masinát. Azonban ami ezután történt, arra egyikünk sem számított. Láttunk már sok mindent, sőt, ehhez hasonlót is, de ilyen közelről, ilyen közvetlenül aligha. A részleteket mindenki megtekintheti a hajtás után, saját felelősségre.

Tovább >>