Szóval arról van szó, hogy néhány hete megírtam egy bejegyzést arról, hogy valaki hülyére vette az iWiW közösség háromnegyedét. Nem volt nehéz, de azért a számítógéphez kevésbé konyítók is rájöhettek volna, hogy a “ki nézte meg az adatlapomat?” projekt kicsit sántít. Megírtam hát a bejegyzést, csak elfelejtettem publikálni. A minap, amikor ismét elővettem a témát, már régen nem volt aktuális, hiszen számos blog beszámolt róla, sőt, azóta már maga a “készítő” is elárulta: átverés volt.
Ennek annyira megörültem, hogy gyorsan meg is osztottam az iWiW hírfolyamában. Nem jelent meg. Megosztottam újból, akkor sem jelent meg. Megnéztem hát az adatlapomról közvetlenül elérhető saját hírfolyamomat: üres volt.
Beléptem anyu loginjával, s érdekes módon mind a két megosztás ott virított. Visszaléptem, de törölni egyiket sem tudtam, mivelhogy nem is látszik.
Ekkor tűnt fel, hogy 2 napja érkezett az utolsó bejegyzés a hírfolyamba. Ami kizárt, mert nincs olyan ismerősöm, aki legalább napi 1 eseményt ne produkálna.
Írtam is az iWiW-nek, hogy miért csak nekem nem látszik a hírfolyam, de gondolom majd erre is szarnak magasról. Bocsánat: tesznek magasról. A múltkor már leb.sztak, hogy csúnyán beszélek.
Azóta valamelyest változott a helyzet. Most már semmi nem látszik. Konkrétan NINCS hírfolyamom.
Helyette viszont kapok időnként egy 404-es hibalapot. Neeeem, nem olyat, mint általában. Hanem egyedit, iWiW-eset.

Egy nagy fehér semmi a hírfolyam helyén
Feltűnt valakinek, hogy az iWiW-ről, pontosabban a működéséről és stabilitásáról egyetlen pozitívumot sem lehet elmondani? Én próbáltam, mindig akartam írni egyszer egy olyan bejegyzést, amiben azt mondom: ez igen, ennek így kell működnie, ez jó. De nem, nem lehet ilyet…



Az internet és a webes élet folyamatosan változik, akárcsak a honlapok minősége és megjelenése. Korábban a részletes, kacifántos, agyondizájnolt portálok voltak a trendik, addig ma a letisztult, lekerekített webkettes forma a nyerő. Tőlem már megszokott, hogy a
Kigyűjtöttem az elmúlt évben használt keresőszavakat, melyeket a Google-ba beírva a látogatók valamilyen úton-módon az én blogomban kötöttek ki. Megállapítható, hogy nagyon sok a síkhülye és a perverz ember. 