content top

Végleg kicsengettek a Bartókban


Igazolt lettem

Fotó: KapospontMert a “diplomás” jelző még a jövő… Attól, hogy ma délelőtt megtörtént a diplomaosztó, mivel “nem teljesítettem az előírt követelményt”, ezért csak egy igazoló lapot kaptam, ahogy sokan mások is. Többen, mint a diplomások. Először is, köszönöm a felhőknek, hogy eltakarták a napot, és hogy az esőt sem engedték ki magukból, így elviselhető volt az a másfél óra a fullig telt sportcsarnokban. Picit rögös volt az út a diploma/igazolólap osztásáig, sokan beszéltek, sokat, és hülyeségeket. Ilyen statisztikák, meg számok. Közben megjelentek tévés kollégáim, akik megpróbáltak mikrofont nyomni elém, de én aktívan ellenálltam, nem nekem való az ilyen. Viszont két kedves csoporttársamat sikerült kifaggatniuk, én pedig maradtam vágóképnek. Amúgy, érdekes történet, hogy tegnapi nap engem bíztak volna meg ezzel a forgatással, amit hát a fent említett okokból nem tudtam bevállalni. :D Milyen már, hogy kamerával a vállamon veszem át az igazolásomat?! :lol:

Az eskütétel már kicsit gördülékenyebben ment, mint a tavalyi csapatnak, bár az emlékezetesebb volt. Exfőigazgaztó úr rájött, hogy az “… annak alkotmányos rendjéhez, kultúrájához és állampolgáraihoz hű leszek” mondat így egyben túl nagy falat túlképzett pedkarosaink számára, és bizony szavanként kell adagolni a szöveget, különben képesek rá ezek a bunkó egyetemisták elkomolytalankodni az egészet, és kacarászni közben. Borzasztó. :P

Tovább >>

Az utolsó felelet

BenkefilmNos, elég régen írtam már ide, meg is szóltak érte. Sem idő, sem kedv, sem téma nem volt. Most viszont van mindegyik. Szóval, röviden annyi a szitu, hogy leállamvizsgáztam. Bizony. Néhány hete írtam pár gondolatot a szakdolgozat elkészüléséről, ebből nagyjából sejthető, hogy mennyire “érdekelt” a záróvizsga. Azok, akik hittek abban, hogy az informatikus könyvtáros szak elvégzése után, egy jólmenő informatikus könyvtáros leszek valamelyik közkönyvtárban, azokat ki kell, hogy ábrándítsam: eszem ágában nem volt könyvtárban dolgozni. :) Nekem a filmezés az életem, én ezt szeretném csinálni, mint ahogy csinálom is. Úgyhogy az “államvizsgára való felkészülés” alatt nem kell teljesen az “ágybanfekvős-magolós” képet látni, mert nem így volt. :) A 17 tételből mindössze egyet dolgoztam ki, a többit csoporttársaimnak köszönhettem (köszönöm!). Ezek közül is volt hosszabb, rövidebb, jobb, rosszabb, de lényegében mindegyikről tudtam néhány gondoltatot. Vagyis hát volt egy olyan tétel, amibe bele sem néztem. Necces lett volna, ha azt húzom.

Visszakanyarodnék a szakdolgozathoz. Az értékelést néhány hete megkaptam, erről sem írtam, puff neki. No, ahhoz képest, hogy milyen jól lehúztam a múltkor, mindössze 2 hibapontot vontak le. Az értékeléssel én nem értek teljesen egyet, szerintem nem volt annyira jól megírt, mint ahogy az opponens oktató értékelte. Volt ebben egy kis jóindulat is, no. Megadta a jobb jegyet, hogy legyen miből rontani a védéskor .:D

Tovább >>

Humoros plakátok

BenkefilmPicit összesűrűsödtek a dolgok körülöttem, sok a tennivaló. No, ezt nem bánom, mégis kicsit nehezen élem meg a napjaimat, mert folyamatosan arra gondolok, hogy egy hét múlva államvizsgázok, és őszíntén szólva, a hátam közepére sem kívánom. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy van mit csinálnom, és ráadásul szeretem is, hiszen ez a hobbim is egyben. Éppen ezért rohadtul nem szeretnék könyvtártörténetet magolni. Úgyhogy, ha lenne rá lehetőségem, hogy ugorjak egy hetet, hát most megtenném. Szeretnék már rajta túlleni. Az is kellemetlen, hogy egy május elejei esküvői videó még mindig nem készült el, bár a pár éppen nászúton van, de akkor is. Sajnos ez most egy ilyen időszak, izgalmakkal, rohanásokkal, munkával teli. Egy kis kikapcsolódás végett mutatnék néhány képet, amiken én is jókat derültem. Mondjuk alapból szeretem az ilyen elvont humort. :P

Tovább >>

Bolond ballagás

BenkefilmNem, nem erről a bolond ballagásról van szó, hanem a mairól. Merthogy volt ám az egyetemen is ballagás. Két részletben mentünk volna, két külön tanárral, ám az utolsó pillanatban mégis csak együtt maradt a népes csoport, élen patronáló oktatónkkal. Aztán szembesültünk egy olyan ténnyel, hogy nincs szalagunk. Érdekes módon, arról sem tudtunk, hogy volt ballagási megbeszélés korábban. Az is furcsa, hogy a tanszéki demonstrátor minden kis titokról tud, csak éppen a csoportot érintő dolgokról nem tájékozódott. Ez nem feltétlen az ő hibája, de az elmúlt három év alatt hozzászoktunk, hogy a szervezés és a tájékoztatás a Kaposvári Egyetemen a minimum szintet sem éri el.
Nekünk, ballagóknak a 250 fős nagyelőadóban volt előkészítve a hely, a hozzátartozók néhány kisebb előadóban kísérték figyelemmel az eseményeket kivetítőn. Újabb homokszemet találtunk a gépezetben, ugyanis minden csoport helye megvolt, csak a miénk nem. Álltunk, mint …. a lakodalomban az előadó közepén és vártunk… Aztán előkerült a szervező, aki elmondta: nem vagyunk rajt a listán. Miért is? Idézem: “nem lett a csoport lejelentkeztetve a ballagásra”. Hoppá. Állandóan mosolygó patronáló oktatónkon látszott, hogy ez a mosoly most nem teljesen őszínte. Szerencsére a leghátsó két sor üres volt, úgyhogy ott helyezkedtünk el. Mi is kaptunk egy-egy rózsaszálat, mondhatjuk mázlink volt. A megmaradt selejtből jutott nekünk is.

Tovább >>

Vallomás a szakdolgozatról

BenkefilmKérem szépen, a mai nappal elkészült a szakdolgozatom, végleg. Be is vagyon kötve. A kötés pedig egy petákomba sem került. Kedves volt a hölgy, aki kötötte. Megkérdezte, tudom-e ki ő. Mondtam, persze, hogy nem, de ismerős nagyon. :D Közölte, hogy az X-nek a barátnője, meg ott volt Y. esküvőjén, ahol én videóztam. Hú, mondom tényleg, valami rémlik. :) Gondoltam, itthon megnézem iWiW-en. A meglepi ekkor jött. Kiderült ugyanis, hogy ismerősöm. :lol: Ez valószínűleg – mint sok más esetben – úgy szokott történni, hogy anyu ismerősei bejelölnek engem, mert – apu után szabadon – megismernek. Én viszont nem tudom mindenkiről, hogy kicsoda, így többnyire a “nehogy azt higyje haragszom rá” elven inkább visszaigazolom. :D Az arcmemóriám már többször cserben hagyott. :P Nade. Kész a szakdoga, mellékelt ábra mutassa, holnap pedig leadom. Meg kiírom CD-re (köszi Petra a CD-t) PDF formátumban, meg feltöltöm a Coospace oldalra. Jó, hogy nem kell e-mailben is küldeni, sőt én feltölteném Rapidshare-re és csak a linket küldeném el, vagy megosztanám DC-n, esetleg felnyomnám torrentre, meg lehetne külön köttetni a tanszéknek is… Na mindegy, beadom oda, ahova kell, és annyiszor, ahányszor kell és azt is elfelejtem, hogy létezett. vagyis majdnem, mert államvizsgán ugye még meg kell védeni gonosz emberektől. No, de azért elmesélném, hogy mi a szitu.

Tovább >>

content top