content top

Ingyen wi-fi Kaposvár belvárosában

Mától elérhető a város szívében a nyílt, és – részben - ingyenes internet. A Kossuth tér, az Európa park, a Ripp-Rónai park és a Noszlopy utcában bárki használhatja az internetet ingyen, mindössze 15 percig. 10 óra elteltével újabb 15 percig.

Azok, akik rendelkeznek Kaposvár kártyával, napi 1 órát használhatják, akár megszakításokkal. Tehát fel lehet lépni 5-5 percekre is. Aki turista, és egy-egy napra jött csak, válthat napi jegyet 200, vagy hetijegyet 500 forintért, cserébe korlátlan hozzáférést kap egy napig vagy hétig.

Kaposvár kártyát, napi-, illetve hetijegyet a Tourinform irodában lehet igényelni.

Én sem voltam rest, fogtam a laptopom és teszteltem a nyílt wi-fit. A Rippl-Rónai park Somogy Áruház felőli oldalán kezdtem, a jelerősség igencsak gyengusz volt, de volt. Aztán, ahogy haladtam a Teleki utca felé egyre csak erősödött a jelszint. Azonban az internet sebessége nem érte el az 1 megabitet sem, a feltöltés pedig említésre sem méltó. No, de nem torrentezni akarunk.

Egyébként – mint ahogy a képen is látható – tele van a tér wi-fikkel, de vigyázzunk, mert a magyar törvények szerint bűncselekménynek minősül mások hálózatát használni, még akkor is, ha nem kutakodunk benne, hanem csak szimplán iwiwezünk. Finnországban már okosabbak voltak, megszüntették ezt a büntethetőséget, teljesen jogosan. Tehát, Magyarországon, ha valaki nem védi megfelelően a hálózatát, s valaki véletlenül, vagy szándékosan használja azt mondjuk internetezésre, akkor bizony az illető bűncselekményt követ el. A finnek azt mondják, hogy úgy kell annak, aki nem védi. Az autóját is mindenki bezárja… Biztosító sem fizet, ha úgy rámolnak ki egy autót, hogy nincs bezárva. :) Ennyit erről.

Visszatérve a wi-fire. Jó ötletnek tartom, és reménykedem, hogy a későbbiekben a város több pontján kiépítik majd, s nem csak a hipermarketek bluetooth reklámjai találnak meg…

Vonalban

Úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük a jó öreg hagyományos telefonvonalunkat, s áttérünk a kábeltelefonra. Két év hűségidőt aláírva így csak 500 forint havonta, ami azért jobban hangzik, mint az eddigi 3500 körüli összeg. Ráadásul a kábeltelefonos hálózaton belül díjmentesen bonyolíthatók a hívások, de más vezetékes vagy mobil hálózatba is jóval kedvezőbbek a tarifák.

Persze annyira semmi sem szép és jó, mint amennyire látszik. Először is, a kábeltelefon a kábeltévé madzagján keresztül működik. Tehát akinek eddig nem volt kábeltévéje, most lesz. Vagyis nem lesz, csak kábel lesz hozzá. Meg egy modem, ami egy ilyen kis fekete dobozka világító zöld pilácsokkal. Ők a szerencsésebbek, mert a szolgáltató munkatársai elvégzik a kábelezést oda, ahová szeretnék. Bár, ha azt nézem, hogy szétfúrnak mindent, megbontják a hungarocel szigetelést és leverik a vakolatot, akkor lehet, hogy mégsem szerencsés.

Na, de akinek már van kábeltévéje és/vagy internetje, ott már egyszerűbb a helyzet. Nem lesz fabrikálás, hanem egyszerűen: ahol a kábel vége és/vagy a modem van, oda teszik az új kábelmodemet. Merthogy ám hiába volt modem eddig, az nem jó, mert nincs rajt lik a telefonnak. Ezért ki fogják cserélni. Ha olyan szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy a számítógép (és ezzel együtt általában a modem) és a hagyományos telefon a lakás teljesen különböző pontján van/voltak, akkor az gáz. Ugyanis a szakemberek ezt, khm, lesz..ják. Ott lesz a telefon, ahol a modem, slusz. Nem fognak átkábelezni.

Két lehetőség van. Vagy nekiállunk és magunk kihúzzuk a zsinórt, vagy veszünk egy vezeték nélküli beszélőt. (Ez utóbbi egyszerűbb). Csak aztán vigyázzunk, nehogy a szomszédnak is ugyanaz a típus legyen, mert akkor aztán könnyen csöröghet nálunk a telefonja. Vagy fordítva. Hihi.

Tovább >>

Egy új bejegyzés születése

Bizony, bizony. Jó régen írtam már, éppen itt volt az ideje. Már vagy 2 hete, hogy a Festők Városa fesztivál lezajlott, a hangulatvideót csak most töltöttem fel. Először időm nem volt rá, aztán meg lehetőségem. Idő közben a tárhelyszolgáltatóm átadta a stafétabotot egy másik szolgáltatónak. Az okát nem tudom, viszont most automatikusan átkerültem  egy másik céghez. Akiről semmit nem tudok, a webes megjelenés alapján pedig nem túl meggyőző. Az átszállítás nem volt túl zökkenőmentes: kezdetben az aldomainek nem voltak elérhetők (így a blogom sem), aztán meg az FTP-re nem tudtam csatlakozni bő egy hétig. Most viszont minden jó, bízom benne, hogy ez a státusz változatlan marad.

Mivel éppen minden futó projektet befejeztem és még esküvőt sem kell vágnom, gondoltam eljött a feltöltések ideje (és kihasználom, hogy van FTP-kapcsolat. :) ). Ezért hét új videót töltöttem fel az oldalamra.  A továbbiakban igyekszem gyakrabban frissíteni, csak hát nem mindig sikerül. :)

Illik egy személyes blogban pár szót magamról is írni, amit valljunk be, már régen tettem meg. :) Meg is kaptam a magamét, többször is.  Most sem vinném túlzásba, de azért a sokak által feltett kérdésre szeretnék választ adni. Az egyetem befejezését követően általában az első kérdés, hogy “és dolgozol valahol?”. Ez az, amit tőlem is megszoktak kérdezni, a válaszom pedig, hogy igen is, meg nem is. :) A kérdés úgy hangozna helyesen: és mivel foglalkozol? Erre viszont már egyértelmű választ tudok adni. :)

Tovább >>

16:9 – Jó vagy rossz?

Sokan kérdezik tőlem, hogy mi az a szélesvásznú, HD, mit takar a “tizenhatkilences” kifejezés és hogy mi a különbség a sok formátum között. Valaki érdeklődik, valaki pedig tud róla néhány dolgot. Ők azok, akik “félnek” tőle és mindenáron a hagyományos, évtizedek óta használatos formátumhoz ragaszkodnak. Nekik szoktam mondani, hogy akkor VHS-re rögzítenék, ha nem gond. :)

Itt az ideje tovább lépni, ami ráadásul semmi plusz költséggel nem jár, csupán az élvezeti értéket fokozza némiképp. Ódákat lehetne zengni a digitális átállás előnyeiről (és persze hátrányairól), de én most semmi ilyet nem teszek, csupán egyetlen, a digitális átálláshoz viszonyítva egy csekély dologról szeretnék pár dolgot leírni.

Miben több, jobb a széles kép a hagyományosnál és van-e esély megúszni a használatát. Ezekre a kérdésekre is kerestem a választ. Figyelem, szájbarágó következik!

Tovább >>

Mobilos marketing a Tesco-ban

Szerintem idén először, de ma biztosan jártam a Tesco fantázianevet használó sarki hiperbótban. Ennyi bőven elég is volt. Viszont vettem egy jó kis feltekerhető tízméteres hosszabbítót. Meg egy pillanatragasztót és két zsák virágföldet. Ez most rohadtul nem érdekel senkit sem, de Petra kérésének eleget téve, leírom, hogy mi történik velem. :) Például leírhatnám most, hogy tegnap horgászversenyen voltam, viszont ez a bejegyzés nem erről szól. Talán majd máskor.

De ez az egyik oka, a másik, hogy az alább beszúrt kép miatt szétcsúszik az oldal, ha nincs annyi sor, mint amekkora magas a bal oldali mozgókép, ezért tehát muszáj valamivel kitölteni a bekezdést, hogy lejjebb csússzon. Teccikérteni?!

Szóval, ott tartottam, hogy voltam a tuskóban, de ha már ott jártam, nem csukott szemmel tettem mindezt, számítva arra, hogy akad valami jó kis netre való cucc. Akadt.

Mindjárt az elején itt van az alábbi kép, melyen jól láthatók a nadrágalakú pólók. Egy darabig nézegettem, hogy miként lehet belebújni, illetve, hogy milyen kivitelben van még. Kerestem ujjatlan pólós táblát, remélve, hogy ott megtalálom az alsónadrágot, de nem találtam. Még jó, hogy nem vettünk ebből a pólóból. Otthon próbálnám magamra húzni és nem menne… Megtévesztik a gyanútlan vásárlót.

Férfipólók nadrágkivitelben

No, de mikor a pénztárhoz érkeztem, rezegni kezdett a zsebem. Nem hívtak, nem is SMS érkezett, hanem egy bejövő kép Bluetooth-on keresztül. Ez könnyen lehetséges, ha az ember telefonján be van kapcsolva a blútúsz. Na, de ki akar nekem képet küldeni? Pláne a Tesco-ban? Hát ki más, mint maga a Tesco. A bejegyzés bal oldalán látható kis PR anyagot tolta át nekem, miközben a pénztárnál várakoztam. Ügyes.

Zoom H4 vs. SMPTE

Csak egy picit panaszkodom, de ahogy a mondás tartja: “olcsó” húsnak híg a leve. Nemrég egy 2 és fél órás eseményt rögzítettem, a hangot pedig a nemrég bemutatott rögzítő eszközzel vettem fel külön. Korábban is tapasztaltam, hogy a hang egy idő után elcsúszik. Először az MP3-as formátumra, később a 32 bites WAV-ra gyanakodtam. De most minden úgy volt, ahogy egy DV AVI-ban: 48khz, 16 bit, sztereo. Mégis elcsúszott. Az ok nagyon egyszerű: míg a videó rögzítésének az időegysége a frame (képkocka), ami 1/25 másodperc, addig a hangrögzítő időegysége az ezredmásodperc (millisecundum), ami 1/1000-ed másodperc. No. Hát kb. ez a folyamatos elcsúszás oka. De mi a megoldás erre az esetre?

A legegyszerűbb egy olyan készüléket venni, ami képes SMTPE (00:00:00:00 – óra:perc:másodperc:képkocka) szerint is rögzíteni. Ezen készülékek ára többszöröse a Zoom árának. Azon típusok, amelyiken timecode input is van még drágábbak. Persze ehhez olyan kamera kell, amin viszont van timecode kimenet. Bonyolult ez az egész…

Tovább >>

content top